Turi-Kováts Attila       

Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négy hetes közösségi adománygyűjtő kampány és egyben egy olyan sokszereplős és jó hangulatú, közösségi esemény, amelyet egy uszodában rendeznek meg. A kampányban olyan emberek úsznak és kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak úszunk majd a nagy napon, egy vállalt távot és időt megcélozva, de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.

A kerületi K&H munkatársaként úszom. Eltelt egy év és újra lehetőséget kaptam, hogy egy jó ügy mellé álljak. A "civil" kifejezés állagmegóvása fontossá vált számomra ezért még lelkesebben vetem bele magam a felkészülésbe. Idén a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány színeiben indulok, az ő támogatásukra gyűjtök. A tavalyi cél és az én vállalásom nem teljesült maradéktalanul, ezért a lécet a helyén hagyom, de ebben az évben nagyobb nyomást fogok gyakorolni rátok és magamra is: 100 ezer forintot szeretnék összegyűjteni, ezért én 1000 métert próbálok 20 perc alatt leúszni.

Ennyit szeretne gyűjteni:

100000 Ft

Jelenlegi felajánlások:

47020 Ft

Hátralévő napok száma:

543

TÁMOGATOM DONATE

TÁMOGATÓIM

  • türk timea 2000 Ft
    Hajrá Attila!
  • Zagyva Katalin 6000 Ft
    Megkérdeztem Erikát, kinek nem sikerült még elérni a kitűzött célt, és téged ajánlott. Kitartás, tavaly nekem is az utolsó pillanatban táltosodtak meg a barátaim.:)
  • declerck guy 6000 Ft
    good luck my friend nice initiative sorry I wrongly thought donation was in eur
  • declerck guy 20 Ft
    good luck my friend nice iniiative
  • Bálint Ibolya
    Hajrá Attila! Üdv Ibolya
  • Rázga Bozsena 5000 Ft
  • Éva TKné Antal 2000 Ft
  • Sarok Csab 2000 Ft
  • Turi-Kováts Zsolt 5000 Ft
  • Hangay Katalin 5000 Ft
    Attila köszi a segítséget, és fantasztikus úszást Neked!!!! Hajrá!
  • Kelemen Zsuzsanna 2000 Ft
    Remélem megúszod!!! :) Hajrá!
  • Bánsági Judit 5000 Ft
    Hajrá!!!!
  • Turi-Kováts Attila 5000 Ft