Szabó-Pataki Panni       

Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négy hetes közösségi adománygyűjtő kampány és egyben egy olyan sokszereplős és jó hangulatú, közösségi esemény, amelyet egy uszodában rendeznek meg. A kampányban olyan emberek úsznak és kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak úszunk majd a nagy napon, egy vállalt távot és időt megcélozva, de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.

Aranykapu - Miért is jelentkeztem úszónak? Immár 2008 óta élünk a József Attila-lakótelepen, ami olyan, mint egy kisváros a nagyvárosban. Szeretem az adventi és karácsonyi időszakot: a mézeskalács illatát, vagy ahogyan a kislányom csodálja a karácsonyi fényeket és a feldíszített karácsonyfát. Jó lenne, ha nem kellene sokat utazni azért, hogy átéljük a karácsonyi vásár hangulatát, mivel úgy gondolom, hogy a belvárosi kézműves vásár a túlzsúfoltság miatt nem is kisgyerekeknek való. Örülnék, ha a helyi vásárban találkozhatnánk az ismerőseinkkel és minőségi időt tölthetnénk el együtt ez alatt a pár nap alatt. Hobby-úszóként jótékony céllal vállalok 200 m úszást, kényelmes tempóban. Kérlek, állj mellénk, és támogasd a mi Aranykapunkat azzal, hogy megvásárolsz pár métert az úszásomból! Minden egyes méter kikiáltási ára: 500 Ft (adhatsz többet is J). Kitűzött cél: 200 m és 100.000,- Ft

Ennyit szeretne gyűjteni:

100000 Ft

Jelenlegi felajánlások:

57000 Ft

Hátralévő napok száma:

2498

TÁMOGATOM DONATE

TÁMOGATÓIM

  • Ekker Tímea 2000 Ft
  • Ildi 1000 Ft
    Karácsonykor borozunk! ;) Hajrá Panni!!
  • Braun Henrietta 1000 Ft
    Hajrá!
  • Mátyás Brigitta 2000 Ft
    Hajrá!
  • Kutrovics Éva 3000 Ft
    Hajrá!
  • Alman Zsuzsanna 3000 Ft
    Csak így tovább! :) ;)

  • Hajrá és köszönjük!
  • K. Ibolya 1500 Ft
    Hajrá Panni!:)
  • Sántik Zsuzsanna 2500 Ft
    Támogatom az ügyet :) Hajrá!
  • Mengyi Írisz 5000 Ft
    Köszönjük szépen, Panni! Hajrá, drukkolunk! :) Alíz, Írisz & Dani
  • Velenczei Ágnes 1000 Ft
    Hajrá Panni! Pörgessük fel ezt a 6 napot! Sikerülni fog.
  • Éva és Andrea 2500 Ft
    Hajrá! Gombár Éva és Illésné Sándor Andrea - zöldike vásárlással támogat :)
  • Szimonetta 1000 Ft
    Hajrá Panni! Mindent bele! Sikerülni fog!
  • Gudovicsné Éva 2000 Ft
    Hajrá Panni!
  • Horváth Andi 1000 Ft
    Mindent bele :)
  • Végh Réka 2500 Ft
    Köszönjük Panni! :)
  • Pataki Lászlóné 2000 Ft
    Hajrá Pannikám, drága kicsi élete anyának!
  • Gorzsás Kata 2500 Ft
    Mindent bele!
  • Adri 2500 Ft
    Mindent bele!

  • Karácsonykor borozzunk! ;)
  • Sárközi Norbert 1000 Ft
    Hajrá Panni!
  • Varga Andrea 1000 Ft
    Hajrá Panniii!!
  • K. Ibolya 1000 Ft
    Drukkolunk!:)
  • Botos Gyongyver 1000 Ft
    Hajrá :)
  • Kotormán Zsolt 1000 Ft
    Drukkolok! :)
  • Novákné Szegedi Gabriella 1000 Ft
    Hajrá-hajrá

  • Domokos-Balogh Andrea 1000 Ft
    Hajrá Panni!!!
  • Szabó Lajos 5000 Ft
    Hajrá kicsim!