Simó Károly       

Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négy hetes közösségi adománygyűjtő kampány és egyben egy olyan sokszereplős és jó hangulatú, közösségi esemény, amelyet egy uszodában rendeznek meg. A kampányban olyan emberek úsznak és kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak úszunk majd a nagy napon, egy vállalt távot és időt megcélozva, de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.

Édesapa, üzletviteli tanácsadó, hosszútávfutó és alpolgármester vagyok. A KórházSuli Alapítvány egyik munkatársa keresett meg, akit régebbről ismertem. Szimpatikusnak tartom a tevékenységüket, hisz olyan gyermekeket támogatnak és olyan tevékenységet végeznek, amely hiánypótló a mai oktatási rendszerben. A KórházSuli program célja ugyanis, hogy a hosszú betegség miatt magántanulói státuszban lévő fiatalokat összekösse önkéntes középiskolás és egyetemista kortársaikkal, akik segítséget nyújtanak nekik a tanulásban. Ezer métert szeretnék úszni 45 perc alatt a cél érdekében. Támogassuk együtt a programot, hogy a tartósan beteg gyermekek és azok, akik önkéntesként segítenének nekik, egymásra találhassanak! Köszönettel várom a támogatásotokat!

Ennyit szeretne gyűjteni:

100000 Ft

Jelenlegi felajánlások:

120000 Ft

Hátralévő napok száma:

2494

TÁMOGATOM DONATE

TÁMOGATÓIM

  • Kovács Attila 3000 Ft
    Számít az összefogás ereje! Hajrá Karcsi! Áldás!
  • 5000 Ft
    Gimnazista lányom már önkénteskedik a programban.Nagyon jó ötlet.Hajrá Karcsi!
  • Gombárné Urbánkó Regina 10000 Ft
    Hajrá Karcsi! Szurkolunk! Szép és nemes célért küzdesz, és mindig találsz újabbat! Hajrá!
  • Kővári Ágnes 2000 Ft
    Sok sikert!

  • Minden élet érték, minden élet ajándék!
  • Tóth Rita 5000 Ft
  • Paraszthy Ildikó 5000 Ft

  • Bresztyenszky László 2000 Ft
    Hajrá!
  • Lengyelné Kaszás Marianna 1000 Ft
  • Vigh Csaba 10000 Ft
    Hajrá!
  • Nepusz Tamás
    Hajrá, sok sikert!
  • Lukács Szilvia
    Hajrá Karcsi! Ügyes vagy, és örülök, hogy támogathatlak egy jó ügyért. Puszi: Sziszkó
  • Körmöczy Zoltán 3000 Ft
    Hajrá!
  • Hódos Viktória Fanni 5000 Ft
    Szurkolunk! üdvözlettel, Hódos család
  • Cser László 2000 Ft
    Hajrá, hajrá!
  • Tomeg Gizella Ágnes 2000 Ft
    HAJRÁ !


  • 5000 Ft
  • 2000 Ft
  • Fejér Zsuzsa 2000 Ft
    Hajrá!
  • Vámosi Ildikó 10000 Ft
    Sok sikert!
  • Revai Tamas 6300 Ft
    Kilometerenkent 1 Forint
  • Varga Szilvia 1000 Ft
    Mindent bele! Sok sikert!
  • Pálfalvi Zsuzsa 1000 Ft
    Hajrá! :)