Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négy hetes közösségi adománygyűjtő kampány és egyben egy olyan sokszereplős és jó hangulatú, közösségi esemény, amelyet egy uszodában rendeznek meg. A kampányban olyan emberek úsznak és kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak úszunk majd a nagy napon, egy vállalt távot és időt megcélozva, de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.

2014-ben költöztem a József Attila-lakótelepre. A kezdetektől nagyon tetszett a segítő szándék, közösségi problémamegoldás, amit itt tapasztaltam ismeretlenül is. Ez az alulról szerveződő, közösségi akció engem is lelkesít, látom, mennyien áldoznak hihetetlen sok időt es energiát arra, hogy jobbá, élhetőbbé, szerethetőbbé tegyék lakókörnyezetüket, s közben segítsenek másokon. Ebben szeretnék én is kicsit részt venni, és visszaadni valamit azzal, hogy úszom a Swimathonon 15 hosszt, vállalva egyben az adománygyűjtést a közösségi karácsonyi vásár megvalósulásához. Remélem, ott találkozunk decemberben! Vállalt táv: 15 hossz

Dear Friends,
Please help me in supporting a community initiative – bringing Christmas atmosphere to our neighborhood by organizing a local Christmas market – with the participation of local craftsmen, free children’s programs and music for three days. Volunteers will swim for the cause and try to raise awareness and of course money J
 Please donate and visit me in Budapest during wintertime!

Ennyit szeretne gyűjteni:

100000 Ft

Jelenlegi felajánlások:

42500 Ft

Hátralévő napok száma:

543

TÁMOGATOM DONATE

TÁMOGATÓIM

  • Nagy Helga 4000 Ft
    saját hozzájárulás.
  • Andrási Orsolya 500 Ft
    Ákos "a kisfiával úszó néninek küldi". :-)
  • Antal-Bartalis Krisztina 3000 Ft
    Hajrá!
  • Varadi Orsi 1000 Ft
    Hajrá Helga!
  • Nagy Adrienn 10000 Ft
    Sok sikert a gyűjtéshez!!!
  • Zsófia Wagner 3000 Ft
    szuper kezdeményezés, remélem, összeúszod :)
  • Paál Rita 5000 Ft
    boldog születésnapot, drágaaaa! ha már a rosé fröccsözés nem jön össze, idő híján... ;)
  • Makkai Zsanett 3000 Ft
  • Toth Zsofia 3000 Ft
  • Bóta Vivien 4000 Ft
    :)
  • Somogyi Tamás 5000 Ft
    Hajrá!!! :-)
  • Hecz Katalin 1000 Ft
    Hajrá Helga!!