Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négy hetes közösségi adománygyűjtő kampány és egyben egy olyan sokszereplős és jó hangulatú, közösségi esemény, amelyet egy uszodában rendeznek meg. A kampányban olyan emberek úsznak és kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak úszunk majd a nagy napon, egy vállalt távot és időt megcélozva, de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.

1990 óta lakom a József Attila-lakótelepen. Szeretem ezt a helyet, sok mindent adott: új barátokat, megértő tanár kollégákat (pedig alig tudtam magyarul), gyermekem érkezését, felcseperedését (már 20 éves), egy második otthont távol a hazámtól. Szeretnék valami hasznosat tenni, hogy jobb legyen a mindennapi közösségi életünk.  Egy lelkes helyi civil csapat azon fáradozik, hogy ez megvalósulhasson. Amikor eljutott hozzám a közösségi vásár híre, tudtam, ez érdekes és különleges. Így boldogan álltam a kezdeményezés mögé, segítek az álmok elérésében. Úszni ritkán szoktam, adományt még sosem gyűjtöttem, ezidáig. 500 métert szeretnék leúszni, kényelmes tempóban. Kedves Mindenki! Támogassátok úszásomat, hogy a virtuális térből kirángathassuk az itt élő embereket, gyerekeket, és egy tartalmas helyi programon találkozhassunk és segíthessük egymást személyesen.   Kitűzött cél: 500 méter

Ennyit szeretne gyűjteni:

100000 Ft

Jelenlegi felajánlások:

91000 Ft

Hátralévő napok száma:

2476

TÁMOGATOM DONATE

TÁMOGATÓIM

  • Józsa család
  • Vidáné Cseri Piroska 2000 Ft
    Hajrá Olga!!!!!:)
  • Wagnerné B. Eszter 5000 Ft
    Mindent bele Olgám! :)
  • Tamásné Herold
  • Varga Beáta 2000 Ft
    Hajrá, Olgi!
  • Márti, Emő
  • Budapest RusCentre Rózsika, Gabi, Marcsi
  • Kopičová Anna
    Sikerülni fog!
  • Ignácz Giza
  • Mizsák Margó 2000 Ft
    Hajra Olgi!
  • Kis Márta 4000 Ft
  • Molnárné Bugram Katalin
    hajrá!!!!
  • Meszler Viktoria 2000 Ft
    ☺️ hajrá tanárnő ☺️
  • Veevaert Anne 5000 Ft
    Udatchi!
  • Váradi Csilla
    Hajrá, Olga! :)
  • Simon Orsi
  • Szilágyi Nóra
  • Szalay Gábor
  • Dénesné Hidasi Ildikó 5000 Ft
  • Koppány Csaba 5000 Ft
    Hajrá Oldzsi, hajrá Civilek!!
  • Lipusz Judit 4000 Ft
    Büszke vagyok Rád!
  • Leicht Ferenc 5000 Ft
  • Kolozs Judit 2000 Ft
  • Tóth Erika
  • Torday András 5000 Ft
    Hajrá Olgi!