Kisfaludy Mónika és és lánya, Kuti Alexandra       

Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négy hetes közösségi adománygyűjtő kampány és egyben egy olyan sokszereplős és jó hangulatú, közösségi esemény, amelyet egy uszodában rendeznek meg. A kampányban olyan emberek úsznak és kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak úszunk majd a nagy napon, egy vállalt távot és időt megcélozva, de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.

Kisfaludy Mónika vagyok és  mérlegképes könyvelő vállalkozói és egyéb szervezet szakon végeztem. Több, mint 20 éve segítem munkámmal a civil szervezeteket (könyvelés, pénzügy területén) szakmai tudásommal, de szívesen részt veszek a szervezetek cél szerinti tevékenységeinek megvalósításában is, mint önkéntes. Elköteleződtem és számomra fontos érték a civil részvétel a hétköznapokban. Ezeket az értékeket adom át gyermekeimnek is, akik szintén aktív résztevői a civil életnek, ez látszik abból is, hogy középső lányommal Alexandrával együtt neveztünk be az úszásra, melynek célja mindkettőnk számára támogatandó.Alexandra és 14 éves korától segíti a civil szervezeteket önkéntes munkájával.
Vállalás: 400 méter úszás

Ennyit szeretne gyűjteni:

100000 Ft

Jelenlegi felajánlások:

54020 Ft

Hátralévő napok száma:

2516

TÁMOGATOM DONATE

TÁMOGATÓIM

  • Scsaurszki Tamás 5000 Ft
    Ti vagytok a kedvenc forradalmár családom! Hajrá Móni, hajrá Alexandra!
  • Kuti József
    Hajrá!☺

  • Mátyás Izolda Beáta
    Hajrá egy jobb jövőért!
  • 5000 Ft


  • Mindent bele!
  • Csépányi Gabriella Mária 5000 Ft
    Hajrá!
  • Fülöp Gábor 5000 Ft
    Hajrá Csajok! :) Ha vizespólós lenne az első sorból szurkolnék nektek! ;) :-D
  • Csépányi Gabriella Mária 20 Ft
    Hajrá!