Jordán Péter       

Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négy hetes közösségi adománygyűjtő kampány és egyben egy olyan sokszereplős és jó hangulatú, közösségi esemény, amelyet egy uszodában rendeznek meg. A kampányban olyan emberek úsznak és kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak úszunk majd a nagy napon, egy vállalt távot és időt megcélozva, de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.

A FKA alapító tagjaként évek óta társadalmi munkában végzem azt a tevékenységet, ami megítélésem szerint szükséges a közösségi élet fejlesztésében. Az elmúlt évek során számos eseményt szerveztünk, köztük a minden évben megrendezésre kerülő Ferencvárosi "Aput a Kapuba" Kupát, mely jó példája volt annak hogy számos vállalkozó és magánember szintén átérzi a közösség iránti felelősséget és pénzbeli adományukkal hozzájárultak a Kupa sikeres történetéhez és helyi közösségi programok életre hívásához. Ezen felbuzdulva hiszem és remélem, hogy sokan fogják támogatni 400 méterre tervezett úszásomat adományaikkal, mely az FKA biztos működését segítheti.

Ennyit szeretne gyűjteni:

100000 Ft

Jelenlegi felajánlások:

105000 Ft

Hátralévő napok száma:

543

TÁMOGATOM DONATE

TÁMOGATÓIM

  • Sándorfi-Magyar Sára
    Hajrá Péter!
  • Gávay Zoltán 15000 Ft
    Hajrá Péter!
  • Magyar András
    Hajrá Péter!
  • Maitinsky Andrásné 5000 Ft
    HAJRÁ PÉTER!
  • Michaletzky Mátyás
    Hajrá!
  • Miklusicsák Aliz 2500 Ft
    Hajrá Péter! Grossék


  • Hajrá Péterkém! MAMA

  • Drukkolunk!!!!!!!!!!! DLJ

  • DIMA Kft.:Csak ügyesen!
  • Németh Norbert 10000 Ft
  • 15000 Ft
    Hajrá Péter!!!!!!!!!!!!!