Dr. H. Nagy Katalin       

Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négy hetes közösségi adománygyűjtő kampány és egyben egy olyan sokszereplős és jó hangulatú, közösségi esemény, amelyet egy uszodában rendeznek meg. A kampányban olyan emberek úsznak és kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak úszunk majd a nagy napon, egy vállalt távot és időt megcélozva, de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.

Krónikusan beteg (cukorbeteg, asztmás) gyermekek orvosaként személyesen tapasztalom nap mint nap, milyen sokat jelent egy támogató, legtöbbször civil kezdeményezésből létrejött közösség biztonságot adó jelenléte a betegségük miatt hosszabb-rövidebb időre kórházi ellátásra szoruló gyermekek és családjuk számára. Aranyanyuként megismerve a KórházSuli programját és nyomon követve tevékenységét, úgy érzem, minden tekintetben tükrözi egy ilyen közösség, szervezet fontosságát. Gyulaiként, vizes városból érkezőként nem volt kérdés, hogy csatlakozom a jó és nemes ügy mellé, támogatva a KórházSuli program kb. 300 önkéntes fiataljának képzését, és vállalva 500 m-t mellúszásban, 20 perc alatt. Remélem, akadnak támogatóim, mert hiszek a közösség összetartó erejében!

Ennyit szeretne gyűjteni:

100000 Ft

Jelenlegi felajánlások:

100000 Ft

Hátralévő napok száma:

2498

TÁMOGATOM DONATE

TÁMOGATÓIM


  • Kosznáné dr. Pule Ilona 20000 Ft
    Drága " Aranyanyu"! Drága " Katidoktornéni"! Nagyon szurkolunk hajrá a jó cél érdekében! A Pöttyös Családok és kurátor társaid! :-)
  • Pákozdiné Vajda Erika 3000 Ft
    Mindent bele! Nagyon szurkolunk!
  • Hajdu Árpád
    Hajrá Kati!
  • Kiss Bea 1000 Ft
    Drága Kati, nagyon hajrá, hogy még ezt is bevállaltad!!! Az usziban találkozunk :)