Dömötör Balázs       

Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négy hetes közösségi adománygyűjtő kampány és egyben egy olyan sokszereplős és jó hangulatú, közösségi esemény, amelyet egy uszodában rendeznek meg. A kampányban olyan emberek úsznak és kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak úszunk majd a nagy napon, egy vállalt távot és időt megcélozva, de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.

Vidékről származom, de a József Attila-lakótelepen élek már 4 éve. A fővárosba költözésemet csak úgy tudtam elképzelni, ha zöldövezetes helyen lakhatom, viszonylag csendes, nyugodt környéken. Megtaláltam Budapest egy kicsi színfoltját, ami kitűnik a betonrengetegből. Szomszédaim hívták fel a figyelmem a Swimathonra, és nagy örömmel jelentkeztem! Egy rendhagyó, közösségi szervezésű lakótelepi karácsonyi vásárra gyűjtünk, melyet teljes mellszélességgel támogatok! Jó, hogy olyan helyen lakhatom, ahol összefognak az emberek egy jó ügyért, maguknak, egymásért! De ennek megvalósításához anyagi forrás szükséges. Ezért kérlek, támogatásommal segítsd te is a József Attila-lakótelepen megrendezésre kerülő karácsonyi vásárt, hogy egy igazi közösségi élményben lehessen részünk! Hajrá Ferencváros, Hajrá József Attila-lakótelep! Hobbiúszó vagyok, ezért 660 métert, 40 perc alatt vállalok.

Ennyit szeretne gyűjteni:

100000 Ft

Jelenlegi felajánlások:

21000 Ft

Hátralévő napok száma:

543

TÁMOGATOM DONATE

TÁMOGATÓIM

  • Andrási Orsolya 5000 Ft
    Lakótelepi lakók adományai 06.15.
  • 2000 Ft
  • Bata Etelka 2000 Ft
    Sok sikert!

  • Horváth Zsuzsanna 1000 Ft
  • Andrási Orsolya 6000 Ft
    06.08. Tinódi, lakótelepi lakók adományai

  • Hajrá!