Budai-Tóth Kriszta és Balogh Zsolt Budakesziről       

Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négy hetes közösségi adománygyűjtő kampány és egyben egy olyan sokszereplős és jó hangulatú, közösségi esemény, amelyet egy uszodában rendeznek meg. A kampányban olyan emberek úsznak és kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak úszunk majd a nagy napon, egy vállalt távot és időt megcélozva, de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.

Budai-Tóth Kriszta humán tanácsadó és Balogh Zsolt utazással és sport utaztatással foglalkozó szakember lányai 8 éve barátok. A lányok barátsága a szülőkre is átragadt, így a szülőpárosok szívesebben úszó tagjai összefogtak. Kriszta a KórházSuli Alapítvány létrejöttét kezdetektől a kispadról követte és biztosította a lelki támogatását. Zsoltnak saját gyermeke kórházi tapasztalata hozta az indíttatást. A szülők teljes hittel dolgoznak azon, hogy lakókörnyezetükben minél több támogatóra találjanak, és így lányaik iskolájában elindulhasson a KórházSuli program, részben a segítő szándék, részben az egészséges gyerekek érzékenyítése, többé válása érdekében. Ennek okán a program népszerűsítése érdekében vállalták, hogy a Swimathonon mindketten 1000 m-t úsznak (Kriszta 30, Zsolt 20 perc alatt), továbbá célul tűztek ki 200.000 Ft gyűjtését az alapítvány javára.

Ennyit szeretne gyűjteni:

200000 Ft

Jelenlegi felajánlások:

205498 Ft

Hátralévő napok száma:

543

TÁMOGATOM DONATE

TÁMOGATÓIM


  • :)
  • Varga Zsóka 5000 Ft


  • Pasche Andrea 10000 Ft
    Hajrá Zsolti ❤️
  • 20000 Ft
    Homo Regius Kft. támogatása
  • 10000 Ft
    Kovács Lászlótól, mert LÉNYEG A LÉNYEG
  • 5000 Ft
    Szendrei Mátyásné felajánlása
  • Somlóvári Család 10000 Ft
  • Balogh Zsófia 3000 Ft
    Hajrá Apa! :)
  • Ecsedi Mártonné 25000 Ft
    Szia Kriszta! Szurkolok Nektek, az úszás napján, és a mindennapokban is, sok sikert kívánok! Puszi, Ildi
  • Bokor Gyöngyvér 5000 Ft

  • Hajrá!
  • Mészáros Kakuk Zsuzsa 3500 Ft
    Hajrá!

  • Sok sikert a programhoz!
  • Darida-Sárközi Anita 9998 Ft
  • Nagy Imola 3000 Ft
  • Mészáros Nikolett 10000 Ft
    Hajrá!♥️
  • Macher Judit
  • Budai Nándor
  • P. Holl Adrien 5000 Ft
    HAJRÁ! NINCS LEHETETLEN, CSAK ELKEZDENI NEHÉZ!!
  • Bánhidi Krisztina
  • Бенчик Янош 3000 Ft
  • Lukács Anita