Bólyai János Általános Iskola 4.c. osztály       

Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négy hetes közösségi adománygyűjtő kampány és egyben egy olyan sokszereplős és jó hangulatú, közösségi esemény, amelyet egy uszodában rendeznek meg. A kampányban olyan emberek úsznak és kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak úszunk majd a nagy napon, egy vállalt távot és időt megcélozva, de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.

Az érdi Bólyai János Általános Iskola 4.c. osztálya vagyunk. Április közepén keresett meg kedves ismerősöm, Pálfalvi Zsuzsa, aki megismertetett az alapítvány céljával, módszereivel. Nagyon megtetszett a kezdeményezés, a cél. Hiszen nem tudhatjuk, mikor kerülünk olyan helyzetbe, hogy az alapítványi támogatást kérjünk. Pedagógusként pedig a legjobban az fogott meg, hogy a diákok, hallgatók milyen széles körét ölelik fel. Osztályomban meséltem az alapítványról és a kampányról. A szülőket is tájékoztattam, és nagy lelkesedéssel csatlakoztak. Minden gyerek - 16 fő- egy hosszt (33 métert) fog úszni, egymást váltva. Örömmel várjuk a júniusi úszást! Köszönettel és tisztelettel Karóczkai Istvánné és a 4. c.

Ennyit szeretne gyűjteni:

100000 Ft

Jelenlegi felajánlások:

100000 Ft

Hátralévő napok száma:

543

TÁMOGATOM DONATE

TÁMOGATÓIM

  • Hendlein Ildikó 5000 Ft
    Itt az idő:-) Hajrá 4.c!
  • Sperkáné Fábián Szilvia 5000 Ft
  • Temesváry Péter 10500 Ft
  • Csibrák Tibor 5000 Ft
  • Molnár Armand 5000 Ft
  • Csegedi Edith 5000 Ft
    Hajrá 4. C. !!!
  • Karóczkai Magdolna 5000 Ft
  • Bajóti Andor 5000 Ft
  • Veres Enikő 5000 Ft
  • Hullánszki Mónika 5000 Ft
  • Baranyi Teréz 5000 Ft
    Nagyon büszke vagyok rátok. Hajrá 4.c
  • Galambos Zsuzsa 2000 Ft
  • László Krisztina 5000 Ft
    Hajrá srácok!
  • Galambos Attila 5000 Ft
  • Karóczkai Istvánné 5000 Ft
    Hajrá 4.c!
  • Erős Linda 5000 Ft

  • Drukkolok!!!
  • 5000 Ft
  • 5000 Ft
  • Győri Hanna 5000 Ft
  • Pálfalvi Zsuzsa 1000 Ft
    Hajrá 4.C!!! Szuperek vagytok! Ezt most kabalának küldöm, hogy beinduljon a gyűjtés:)