Bogdán Judit       

Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négy hetes közösségi adománygyűjtő kampány és egyben egy olyan sokszereplős és jó hangulatú, közösségi esemény, amelyet egy uszodában rendeznek meg. A kampányban olyan emberek úsznak és kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak úszunk majd a nagy napon, egy vállalt távot és időt megcélozva, de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.

Évek óta közel állnak hozzám „a civilek”, jó három éve teljes munkaidőben csatlakoztam is Magyarország legrégibb, hulladékos témával foglalkozó környezetvédelmi szervezetéhez. Most mégis az FKA színeiben úszom, ami az egyik kedves barátnőmnek, illetve leginkább a testvérének köszönhető. Tamás egyik nap azzal hívott fel, amin már tavaly óta gondolkoztam, így örömmel vállaltam a megtisztelő felkérést. Januárban született kisfiamnak és az esetleg szkeptikus barátaimnak, ismerőseimnek is szeretném megmutatni, sok jó ember nagy dolgokra képes a jó ügy érdekében. Az én jó ügyem a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány, melyért 1000 métert tervezek úszni.

Ennyit szeretne gyűjteni:

100000 Ft

Jelenlegi felajánlások:

102255 Ft

Hátralévő napok száma:

2496

TÁMOGATOM DONATE

TÁMOGATÓIM

  • Graczka Sylvia 2000 Ft
    Hajrá!!! :)
  • Fodor Katalin 5000 Ft
  • Kollár István 2000 Ft
    Hajrá Judit!
  • Alsószentiványi Lajosné Eszter 2000 Ft
  • Pàlosi Éva 3000 Ft
  • Némethné Kavecsánszki Alexandra 1000 Ft
    Hajrá Bogiiiii!!!! :D
  • Sidóné Koller Andrea 6000 Ft
  • Urbán Csilla 1000 Ft
    Aztán úszd le rendesen nekem az a hosszt! :P
  • Jakab Judit 1500 Ft
    Hajrá!
  • Dankó-Herczegh Judit 1000 Ft
    Hajrá Kisjutka!!!!! :)
  • Merza Peter 1000 Ft
    Hajrá Bogi! :)
  • Takács Anikó 5000 Ft
    Hajrá Juccus! Sokkal jobb vagy, mint Eric az angolna (és nem bálna :D :D )!
  • Kósa Mónika
    Hajrá!! :) Remélem legközelebb Nagy Ervin is ott lesz, de csakis Rita miatt!!!
  • Komendánt-Fülöp Adrienn 1000 Ft
    Hajrá, hajrá! :)
  • Kiss Anita 1000 Ft
    Sok sikert! puszi!
  • 5000 Ft
    Közösségért tenni szuper dolog, hajrá Judit!
  • Favari Biborka 1000 Ft
    Ügyesen :)
  • Mihály Réka 1000 Ft
    Köszi, hogy ezért a célért úszol. Hajrá Bogi! :)
  • Czeglédi Bernadett 5000 Ft
    Sok sikert az úszáshoz! :)
  • Kiss Bernadett 1000 Ft
  • Erdélyi Zoltán 10000 Ft
    Hajrá Tüncsi! Szurkolunk neked a Booval. :)
  • 1000 Ft
    Hajrá, hajrá!
  • Vietóriszné Leiter Julianna 10000 Ft
    Hajrá Juditka! Ügyes legyél! :)
  • Vietórisz Ágnes 5000 Ft
    Hajrá Juuuc! Nagyon büszkék vagyunk Rád! <3 <3 <3 :)
  • Bogdán Judit 8585 Ft
    Nagyon köszönöm Rita és Tamás, hogy hisztek bennem és támogattok, jól mutat a 8585 Ft, én is ennyivel járulnék hozzá a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány működéséhez :)
  • Scsaurszki Rita 8585 Ft
    Hajrá Juccus! Remélem már keményen gyakorolsz a versenyre! Különben Maya simán lehagy!!!
  • Scsaurszki Tamás 8585 Ft
    Ki lehetne az első támogatód, ha nem én? Szurkolok és sok sikert kívánok ehhez a nagy és jó kalandhoz!