Sokszor halljuk, és lássuk be, magunk is hajlamosak vagyok olykor elhinni, hogy a “nehéz ügyekre” szinte lehetetlen sokakat megmozgatni, magánadományokat kapni. Ideje hogy leszámoljunk ezzel a nézettel, köszönhetően most éppen az Utcáról Lakásba Egyesület csapatának! Már-már félő, hogy  a kampányukban kiakad az adomány- számláló! Ma, június 7-én szerdán, 16 órakor éppen 2.384.514 Ft támogatásuk érkezett, de lehet hogy mire ezt végigolvastátok,  már megint emelkedik az összeg!

Respekt az úszóiknak, támogatóiknak, munkatársaiknak! Hasítotok, mint majd minden bizonnyal június 18-án a medencében is! És még van 11 napunk….

 

Az Utcáról Lakásba Egyesület hivatalos sajtóközleménye


Swimathon 2017 – Tizenkilencen úsznak a Mobilház-programért !

A Swimathon egy közösségi úszókihívás június 18.-án, a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány szervezésében, a, ahol 7 ügy képviseletében úszó nagykövetek kampányolnak, népszerűsítve 7 szervezet programját, és a kihívás részeként nemcsak egy előre meghatározott távot úsznak le, hanem a kampány részeként egy általuk vállalt összeget is gyűjtenek a vállalt célra.

Az Utcáról Lakásba! Egyesület 5 éve dolgozik azon, hogy hajléktalan emberek megfizethető bérlakásokhoz juthassanak. Munkánkat megismerhetik a www.utcarollakasba.hu honlapunkon, és a facebook.com/utcarollakasba oldalunkon is.
Három éve bejegyzett szervezetként működünk, már több, mint 30 embernek nyújtunk otthont. Fontos célunk, hogy ennek kapcsán beszélhessünk arról, hogy az otthontalanság egyetlen megoldása, a biztos lakhatás!  

Ennek a szemléletnek a jegyében indítjuk a mobilház-programunkat is, ebben az évben, 3 közösségi adakozásból bejövő forrásra építve. Jelenleg a Swimathon úszásunk zajlik, ahol többek közt Szalai Krisztina Színművésznő, Csoszó Gabriella fotós, Pikó András újságíró, de Földes Eszter és Lovasi András színész-zenészházaspár is együtt úszik az Utcáról Lakásba egyesület munkatársaival és önkénteseivel. Úszóink névsora itt található, az egyes vállalásokat a profilokra kattintva ismerhetik meg.

https://2017.swimathon.hu/lakasugynokseg-mobilhaz-program/#swimmers

A mobilház-program lényege, hogy az Egyesület összközműves telkekre telepít vállalkozók bevonásával mobilházakat, melyekben teljes értékű lakásokként működő, hálóval, fürdővel, konyhával rendelkező lakrészeket bérelhetnek korábban hajléktalanságban élő emberek. A Swimathon úszáson az Egyesület egy, a program indításába bekapcsolható saját telek megvásárlására gyűjt, amelynek első részletét korábban, az április 9.-i Könyvhajlék árverésen gyűjtöttük össze a Szépírók Társaságának segítségével.

 

Kapcsolat: Fehér Melinda, 0670 4319819 [email protected]

www.utcarollakasba.hu

www.facebook.com/utcarollakasba